6., rész – Hoperay és Amnesyn

„Makacs a kicsike, bár felém húzza a szíve...”

Amikor Zalen és Jack felébredt, kicsit meglepődtek, ugyanis ők arra az ébredési módra számítottak, hogy a nap kellemesen sütkérezik, és reggel van. Ám ehelyett alig volt hajnal, amikor a szomszédos hajóról kiabálásra lettek figyelmesek. A Gyöngy minden matróza a fedélzetre sietett. A kapitány és Zalen már a korlátnál állt, és nézte, vajon mi történhet ott.

-Szentséges szűz anyám! –mondta Gibbs

-Jack, mi lehet ez? –kérdezte a lány.

-Fogalmam sincs. De meg kell néznünk.  A legénységem van ott... –mondta a férfi, majd felmászott a korlátra, megfogott egy kötelet, és átlendült a másik hajóra. Zalen követte.

-Mi az, maguk nem jönnek? –kérdezte a lány, amint odaért.

-Hát... tudja...

-Indulás! –adta ki a parancsot a másik hajóról Jack.  Újra elindultak körbejárni a hajót. De egyszer csak megszűnt a kiabálás, megint csönd lett. Körbenéztek, majd miután minden apró zugot átvizsgáltak, visszamentek a fedélzetre. 

-Sehol senki. Eltűntek. –mondta Zalen

-Mi történhetett? –kérdezte Jack. Mindenki nekiállt gondolkozni.

Aznap éjjel felhős volt az ég, és kissé fújt a szél, ezért a Hold néha látszott, néha nem. Amikor újra előkerült a felhők mögül, valami Zalen szemébe csillant. Egy apró kristálydarab. Majd egy írás kezdett kirajzolódni a gyémántok fényéből. Amint a lány végigolvasta, hatalmasra nyíltak a szemei, és kapkodni kezdte a levegőt.

-Hajót elhagyni! A Gyöngyre, indulás! –kiabálta Zalen

-Nono, Eli... izé...Zal...drágám! –mondta Jack – mi ez az egész?

-Ez a Hoperay! Zalen hajója!

-Micsoda?! –kérdezte rémült hangon a kalóz

-Ahogy mondom, kapitány! Indulás! –zárta le a témát a lány, majd átlendült a Gyöngyre.

-Húzd fel a vitorlát! Kötelet feszíts! Hasítsuk a vizet, de minél gyorsabban!

Jack követte, majd megállt a lány mellett, és megfogta a karját, és visszahúzta magához.

-Mi ez az egész? –kérdezte suttogva

-Majd később elmondom –hadart a lány, és indult volna, de a kalóz nem engedte

-Most mondd!

-Jack, engedj el!

-Hát, drágám, sajnos ez nem megoldható. –vigyorgott a férfi

Zalen előrántotta a pisztolyát, és rátartotta.

-Úgysem lősz le. –döntötte oldalra fejét Jack

-Ne légy benne biztos, Sparrow- mondta a lány, majd kibiztosította a fegyvert. Jack elengedte a karját.

-Kérlek, mondd el.

-Ez egy átkozott hajó. –felelte a lány hűvösen, majd otthagyta a kapitányt. Az pedig visszasétált a kabinjába. Megint elővette a poros ládáját, és megnézegette a különös követ. Elbűvölten nézte, amíg meg nem zavarta egy hang. Egy hang, amit most nem kellett volna hallania.

-Nocsak nocsak, hát mégsem én vagyok a nagy, titoktartó kópé? –kérdezte gúnyosan Zalen, összefont karral, az ajtónak támaszkodva.

Jack összerezzent, majd felnézett a lányra.

-Ke...ke...kedvesem! Hát maga mit keres a kabinomban?

-Nem magát, abban biztos lehet... –fintorgott Zalen majd leült Jack mellé.

-Mi ez? –kérdezte egykedvűen.

-Ez? Ez... semmi, semmi! –csukta volna le a ládát Jack, de Zalen szó nélkül kivette a követ a ládából, és dobálni kezdte a kezében.

-Ne! Tegye le! – szólt kétségbeesetten a kalóz.

-Azt mondta semmi. Ha semmi, akkor nem mindegy, hogy mi van vele?

-De nem semmi! Vagyis az, de... de nem, de...

-Nem fejtené ki érthetőbben? –kérdezte a lány, és egyre magasabbra dobta a követ. Ezt látva a kapitány felkiáltott.

-Jólvan! Mindent elmondok! –nyávogott.

Zalen elégedett, kéjes mosollyal Jack kezébe nyomta a kristályt, majd közel hajolt hozzá, és az arcába suttogta:

-Kezdd csak. –és ezzel hátradőlt a székén, és ráérősen, szemrebbenés nélkül nézte a kalózt, jelezve, várja a történetét.

-Ez egy... Amnesyn kristály. –mondta a kapitány, majd ránézett a lányra, és állta a tekintetét.

-És? –kérdezte Zalen

-És? Mi és?

-Miért van nálad, mire jó, hogy került hozzád, meg...-sorolta a lány, de mielőtt még befejezhette volna, a kapitány rögtön elkezdte mondani az egészet, az elejétől a végéig.

-Minden úgy kezdődött, hogy amikor a Poraim De L’a –n jártam,

-Az elvarázsolt szigeten, amit csak akkor lehet megtalálni, ha...- de mielőtt Zalen befejezhette volna álmélkodását:

-Igen, de kérlek, ne vágj bele a szavamba. Na szóval, amikor ott jártam, a varázslónő, aki a sziget ura, -pontosabban úrnője – meg akart ölni, amiért elloptam ezt a követ. De akkor használtam, és a kő beszippantotta az Úrnőt. És hát... Elsüllyedt az egész sziget és a föld mélyén fekszik minden kincsével együtt. –mondta végig Jack, az utolsó mondatot úgy elhadarva, hogy a lány alig értett belőle valamit.

-Jack Sparrow! Te beszippantottad a csodák szigetének úrnőjét egy Amnesyn kristályba? –hitetlenkedett Zalen.

-Iiigen, de megbántam! –nyávogta a férfi.

-Persze, megbántad, mert elsüllyedt a kincs! -kiabálta a lány. – Te belegondoltál egyáltalán, hogy milyen következményei lehetnek, vagy hogy mit tettél? Ezzel elpusztult az egyetlen, mondom egyetlen csodasziget az egész világon, és a civilizációja, és az úrnőjük, pedig ebbe az izébe van zárva! És ráadásul...

De Zalen nem tudta befejezni, mert Jack befogta a száját, majd amikor levette a kezét, megcsókolta. Ledőltek az ágyra, és csak fetrengtek. Ám amikor a kalóz elengedte a lányt, az akkora pofont adott a kapitány arcára, hogy szinte visszhangzott a szobában.

-Te megátalkodott, számító alak! –hadarta szúrós tekintette, szinte suttogva Zalen, majd otthagyta a férfit az ágyán hanyatt fekve.